A „bistro” szó a vendéglátásban először Párizsban jelent meg a XIX. században. A bérházak aljában meghúzódó kisvendéglőket nevezték így, ahol reális áron gyorsan kínáltak kész és frissensült ételeket, nem túl nagy, de naponta változó kínálatban.
A szó eredete egyes feltételezések szerint orosz. Amikor az oroszok 1815-ben rövid időre elfoglalták Párizst, a kozákok türelmetlen vendégnek bizonyultak és sürgették a személyzetet:
Быстро- быстро! /bísztro –bísztro/- azaz gyerünk gyorsan!
Magyarországon – Budapesten a „boldog békeidőkben” kisvendéglők százai üzemeltek, egyszerű házias ételeket kínálva a betérőknek. Sajnos a II. világháború utáni időszakban a polgárság megszűnésével ezek az éttermek törzsközönségük elvesztésével megszűntek.
Az 50-es évek társadalmi rendjének megfelelve furcsa mutáció született: a „bisztró”. Itt inkább hidegkonyhai készítményeket kínáltak, és emellett presszó jellegű szolgáltatást is igénybe lehetett venni. Különösen kedves változata volt a „tejbisztró” melynek hallatán, ahogy Pesten, úgy Pécsett is jóleső nosztalgikus érzés tolul az emberek szívébe. Sokan a mai napig jó emlékeket őriznek az egykor a Széchenyi tér sarkán üzemelő Mézes Mackóról is.
Napjainkban itthon is terjed a bistro meghatározás egy étterem pozicionálására. A bistroba betérő vendéget egyszerű étlap, általában 4-5 féle leves, hideg előétel, főétel és desszert várja. Legfontosabb jellemzője a bistro séfje által megálmodott gondos odafigyeléssel alkotott ételkülönlegességek, melyhez kitűnő borokból válogathat a vendég. Természetes velejáró a hibátlan, figyelmes, személyes, de nem tolakodó szerviz.
A Dinning Guide 2010-es TOP10 válogatásában 2 ilyen tipusú étterem szerepel, a Regős Péter séf úr által fémjelzett XO Bistro, és a régióhoz kötődő Bock Bistro.